Magyarpolány, Nemzetközi Művésztelep

Kortárs képzőművészet Digitális kultúra Közösségi színház
Magyarpolány, Petőfi utca 4.

Mi az, hogy Nemzetközi Művésztelep?

A Bakony déli lejtőin, egy zsáktelepülésen, Magyarpolányban működik az egész VEB 2023 EKF-régió egyik legaktívabb művészközössége. Mintha ezen a helyen a művészek tevékenysége és életformája másként: méltóbban és intenzívebben volna beágyazva a közösség életébe, mint a megszokott. A nagy hagyományokra visszatekintő Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelep tagjai köré csoportosulva a helyi alkotóközösség már nemcsak a kortárs képzőművészet, de az alternatív színház, az intermedialitás és a vizuális kultúra digitális tartományai felé is tájékozódik, amikor KOR-TÁRS A MŰVÉSZETEKBEN című programsorozatával Kultháló bázisként fordul oda a közönséghez.

Az áprilistól októberig tartó programsorozat középpontjában a részvételi kultúra, a közös alkotás és az edukáció fogalmai állnak. A közös alkotófolyamatok, tudásátadó workshopok, tárlatvezetések, kurzusok és kísérletek célja, hogy minél többen megtapasztalják a művészet közösségformáló erejét, illetve a kortárs művek megértésében és értelmezésében járatlan szélesebb közönséget is beengedjék a műhelymunkák kulisszái mögé.  

Fókuszpontok

Kor-társ a képzőművészetekben

„A művészet nem az ami, hanem valami más.” — saját mottójukból kiindulva a polányi bázis alkotói ezt a másként-létet töltik meg tartalommal, amikor a közönség felé újszerű kapcsolatokat hoznak létre mind a grafika, mind a festészet és a szobrászat területén. Viaszveszejtéses bronzszobrászat Diénes Attila Munkácsy Mihály díjas szobrászművész vezetésével; akciófestészet, rézkarc, aquatinta, mezzotinto hidegtű, linómetszet, vagyis a sokszorosítás technikái Csabai Tibor pedagógusi-művészi karakterének közvetítésével; kortárs üveg workshop Kiss Miklós iparművész műtermében; eleven vonalak- eleven felületek Németh Gyula performanszai; illetve az ő meghívásukra a 40. jubileumi nemzetközi művésztelep minden résztvevő művészvendége (Düsseldorftól Párizsig) olyan eseményeket hoznak létre, amelyek maximális célja, hogy „mindenki, aki jelen van, részese legyen az alkotás folyamatának.”

Kor-társ kísérleti színházak

A bázis színházművészeti paneljének programja szintén a közönség felé fordulás nem hagyományos, a kőszínházi struktúrákon túlmutató módjait kutatja. Magyarpolányban a színjátszás elsősorban a híres Polányi Passió kapcsán íródik bele a település történetébe. A Kultháló bázison ebből a hagyományból is táplálkozva a helyi színházzal foglalkozó közösség két aktív alakja Kató Balázs és Csabai Csongor a KORTÁRS BEAVATÓ SZÍNHÁZ fontos és innovatív műhelyeit hívja meg a polányi bázisra: a TELESZTERION Egyesület, a BÉLAMŰHELY SOUND ART, vagy éppen a PASZTA modern és kísérletező szakmai-módszertani eszközökkel szólítják meg és vonják be a színházművészet közelében élő amatőr vagy éppen professzionális módon alkotókat, a fiatalokat, de leginkább azt a legszélesebb értelemben vett közönséget, aki a színház váratlan formáival találkozva, felismerheti annak terapikus, közösségteremtő erejét is.

Intermediális kapcsolódások

A klasszikus anyaghasználaton kívül a fényképészet és a digitális eszközökkel létrehozott média is egyre több teret kap a kortárs művészetben. Az intermediális kultúrát közelebb hozó programok célja, hogy elméleti és gyakorlati betekintést nyújtson a „fénnyel írás” művészetébe. Akárcsak a képzőművészetben, a megértéshez itt is elengedhetetlen az alaptudás, melynek hiányában nehezen befogadhatóak a kortárs műalkotások. A programok egyik részében a teoretikus megközelítések kerülnek a fókuszba, majd a gyakorlati-technikai tudást fejlesztő kurzusokra kerül sor olyan mesterek és alkotók közreműködésével, mint az Oscar-díj jelölt operatőr Szabó Gábor, a nagydíjas filmrendező Reisz Gábor, vagy a fotográfus Szelényi Károly.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!